A mai világban nehéz feladat olyan munkaerőt vagy szolgáltatót találni, ahol a bútorszállítás Budapesten simán megugorható feladat lenne. Több dolog miatt alkut igazából ez így ki. A másik része pedig azok a cégek, akik természetesen kisujjból elvégzik a bútorszállítás feladatait, de hatalmas haszonkulccsal. Vagyis ez eddig volt igaz, ugyanis a 3 Takács Kft. megjelenésének köszönhetően ez teljes egészében megváltozott. A minőséges munkájuknak köszönhetően a bútorszállítás Budapesten nem csak egyszerű, de költséghatékony is. Ráadásul a hallott visszajelzések alapján nyugodtan kijelenthető, hogy végre egy szakképzett és profi csapat dolgozik azért, hogy biztonságban legyenek az ingóságok szállítása.

Köszönhetően a 3 Takács Kft. vezérmottójának, az elvégzett munka minősége az első és csakis utána következik a pénz. Értelemszerűen senkitől sem lehet elvárni, hogy veszteségesen dolgozzon bútorszállítás alkalmával, de a korrektséget igen. Ez pedig itt alapértelmezett.

Miként alakulhatnak az árak egy bútorszállítás Budapesten szolgáltatásnál?

Érthető módon rengeteg összetevős a történet, azonban szerencsére a legtöbb esetben vannak olyan mutatók, amelyek segíthetnek eligazodni a bútorszállítás világában.

Teherautó 3,5 t esetlében, Budapest vonzáskörzetében:

  • 1 fő – 8.000Ft / óra
  • 2 fő – 11.000Ft / óra
  • 3 fő – 14.000Ft / óra

Teherautó 3,5 t esetlében, vidéken:

  • 1 fő – 8.000Ft / óra + 300 Ft / km +visszaút
  • 2 fő – 11.000Ft / óra + 300 Ft / km +visszaút
  • 3 fő – 14.000Ft / óra + 300Ft / km +visszaút

Budapesti és agglomerációs kiállási díj egyszeri 10.000 Ft.

Teherautó 7,5 t esetlében, Budapest vonzáskörzetében:

  • 1 fő – 10.000Ft / óra
  • 2 fő – 13.000Ft / óra
  • 3 fő – 16.000Ft / óra
  • 4 fő – 19.000Ft / óra

Teherautó 7,5 t esetlében, vidéken:

  • 1 fő – 10.000Ft / óra + 400 Ft / km (e-útdíjjal) +visszaút
  • 2 fő – 13.000Ft / óra + 400 Ft / km (e-útdíjjal) +visszaút
  • 3 fő – 16.000Ft / óra + 400Ft / km (e-útdíjjal) +visszaút
  • 4 fő – 19.000Ft / óra + 400Ft / km (e-útdíjjal) +visszaút

Budapesti és agglomerációs kiállási díj egyszeri 20.000 Ft.

Minden olyan esetben, amikor nehéz tárgyak szállításáról van szó, mint például egy páncélszekrény vagy egy pianínó, egyedi árakat szokás meghatározni. Ennek fényében érdemes előre tájékozódni és letisztázni a részleteket.

Egy magára valamit adó cég igyekszik a lehető legtöbb igényt kielégíteni, amikor bútorszállításról van szó. Ezen túl, egy jó költöztetőnek alapértelmezett kell legyen, hogy a szakmája legjobbját nyújtsa. Márpedig, ha ez így van, úgy mindenki biztos lehet abban, hogy az odarendelt cég kifogástalan munkát végez. Érdemes azonban a végső döntés meghozatala előtt kutatómunkát végezni, hogy biztosan a legjobb ajánlatú céggel dolgozzon mindenki együtt.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük